Síelés Szlovákiában, a Magas Tátrában.

Szlovákia, Magas Tátra, Horny Smokovec útvonal, utazás, térkép, autópálya díj

Síutunk célja Szlovákia, Horny Smokovec volt. A távolság Hajós – Budapest – Horny Smokovec között 418 kilométer, amiből kb. 150-160 kilométer esett Szlovákia területére.

Az utazás alatt Magyarországon mind a magyar autópálya matricát, mind mikrobuszunk sebességfokozatait maximálisan ki tudtuk használni, azonban a határt átlépve, a szálláshelyünkig autópályát nem érintettünk és a kisbusz 6. sebességfokozatát sem igen kellett használnunk. Mivel az éves magyar autópálya díj benne van a mikrobuszbérlés díjában, így azt az utazás folyamán külön nem kellett megvennünk, egyébként ez 3000 forint körüli összeg lett volna.

Budapest - Horny Smokovec térkép szerinti távolsága 268 kilométer, amit két rövid megállóval sem sikerült a megengedett sebességhatárok betartása mellett 5 óra utazási idő alá vinni. Az egymást szorosan követő települések, az utak minősége és több helyütt szerpentinszerű jellege lassította a haladásunkat, de legalább élvezhettük a tájat, alaposabban szemügyre vehettük a településeken még itt-ott fellelhető régi fa építésű házakat és nem utolsó sorban jobban oda tudtunk figyelni az út szélén gyalogoló emberekre. Furcsa volt számunkra, hogy gyalogosok lakott területen belül és kívül egyaránt felbukkannak az úttest szélén, de végül is gyorsan sikerült ezt megszoknunk. Az olyan lakott területen kívüli útszakaszokon, ahol az út minősége lehetővé tette a számunkra megszokott és persze a megengedett tempót, gyalogos átkelőkkel tették biztonságossá a gyalogosok „úton útfélen” történő közlekedését.

Szlovákia, Magas Tátra, Horny Smokovec szállás

Popradtól kb. 15 kilométerre helyezkedik el a Magas Tártában Horny Smokovec, ahol apartman szállásunk volt. Az Apartman Montain Resort egy jól felszerelt szállás, ajánlani tudom pároknak, összeszokott baráti társaságoknak. Szlovákiai sí utunkon 2 ágyas, illetve 2 és 1 pótágyas, zuhanyzóval, tévével, alap konyhai felszerelésekkel és eszközökkel ellátott, ingyenes internet hozzáféréssel rendelkező, kifejezetten olcsónak mondható apartmanokban volt a szállásunk. A szállás árában benne lévő reggeli a kint töltött napok alatt kissé egyhangúra sikerült, de tökéletes volt ahhoz, hogy ne kelljen reggelente a síelés előtt törni a fejünket azon, hogy mit is együnk. Az apartmanban volt közös szauna, használata – szobánként 1 óra – az árban benne volt, így már a kétágyas szoba reggelivel, a napi 11 euroért egészen barátinak mondható.

Szlovákia, Magas Tátra, Horny Smokovec fizetőeszköz, pénznem, árak, specialitások

Síutunk, „Magas Tátra szállásunk” Poprad felé eső települése Stary Smokovec, ahol érdemes körbenézni. Horny Smokovectől Stary Smokovec kb. 2 kilométer, itt bőven találunk jó éttermet, ahol szinte mindenütt a finom Lavazza kávét szolgálják fel és ingyenes wifi elérhetőség is van. A legfinomabbat itt ettem a Velky Slavkov étteremben, ami egy jó húsleves volt, második fogásként egy szlovák specialitással, aminek a nevével nem próbálkozom. Jellemzően a grillezett húsokat ajánlották specialitásként az éttermekben, amit szószokkal, tormával, mustárral, friss zöldséggel tálalnak. Specialitásuk a káposztaleves, amit pont nekem találtak ki, kissé savanykás, enyhén csípős és húskockák is vannak benne. Az egyik étteremben a káposztaleves orosz specialitásként szerepelt az étlapon, amit másutt egy pincérnek említettem, aki elmondta, hogy van orosz és van szlovák „konyhatitka” is ennek a levesnek. Egyébként ha nem beszéli az oda látogató a szlovák nyelvet, az oroszt, angolt vagy a németet is használhatja, megértik. Specialitásuk még a sajtszósszal töltött tészta, ami bár nem az én világom, de nagyon ízletesen készítik.

Stary Smokovec főutcáján találunk egy antik bútorokkal berendezett kellemes kis kávézót is, ahol nem csak a kávé finom, de a gesztenye torta is, érdemes felkeresni. Az éttermekben nem lehet dohányozni, de ebben a kávézóban várt a hamutál az asztalon.

Egyébként az éttermek árai egy picivel enyhébbek, mint Ausztriában, fizetni euroval lehet és a minimális borravalót is szívesen veszik.

Egy-két információ az árakkal, vásárlással kapcsolatban.

Popradban találhatunk Tesco-t, ahol hasonló árakkal találkozhatunk, mint itthon. Az éttermekben egy levest 1.70 és 3 euro közt kaphatunk, egy jó kiadós második fogást átlagban 15 euroért, a kávét az általam emlegetett kávézóban 1.80 euroért szolgálják fel. Egy liter gázolajat a Slovnaft kutakon 1.450 euroért lehet tankolni.

Szlovákia, Magas Tátra, Horny Smokovec sípályák, síelés, síbérlet

A környéken jó néhány sípálya található, például Stary Smokovecben is, azonban mi a szállásunktól kb. 5 kilométerre levő Tátralomnic (Tatranska Lomnica) sípályáit választottuk, ahova reggelente mikrobusszal mentünk.

Ez teljesen jó megoldás volt, ugyanis a kisbuszban a 9 fő sí- és snowboard felszerelései és személyes dolgai is kényelmesen elfértek. A sífelszereléseket és snowboard felszereléseket egyébként a mikrobusz csomagterében gyönyörűen tudtuk tárolni és szállítani, egy mikrobusznál nincs szükség sí boxra. Sí boxra kisebb méretű autóknál van szükség. A sí box használatakor számolni kell a jelentkező többletfogyasztással és egy kis kényelmetlenséggel is. Kényelmetlenségről azért beszélhetünk, mert a boxban nem érdemes tárolni, mert viszonylag könnyedén feltörhető, ezért mindig célszerű a boxot kipakolni. A síelések utáni és előtti ki-be pakolások idejét pedig kellemesebb dolgokra is lehet fordítani.

Tátralomnicon közel 2200 méterről indulnak a sípályák és 900 méterig lehet síelni, a tanulópálya alul helyezkedik el. A sípályák kifejezetten jók, a kék sípálya teljes egészében és a piros pálya egy-egy szakasza is nagyon alkalmas a nem profi síelőknek is. A síbérlet díjak nem nevezhetők kifejezetten olcsónak, a tanuló sípályára érvényes napi jegy 10 euro, a kabinos felvonókkal napi 25 euro körül lehet feljutni a sípályákra, a délutáni jegy 18 euro. A plasztik kártyákért 2 euro kauciót számolnak, amit a végén természetesen a kártyáért cserébe vissza is adnak.

Szlovákia, Magas Tátra, Horny Smokovec kirándulás, turizmus

A Magas Tátra gyönyörű és kellemes környezet a kirándulásokra, túrázásokra télen, nyáron. Síelésre, síútakra csak télen. Kellemes időben érdemes felmenni a Kőpataki Tóhoz, valamint a Lomnici Csúcsra. Egy kiskabinos lifttel fel lehet jutni a Kőpataki Tóig, ami Tátralomnic parkolójából szállítja fel az utasokat 1750 méterig. A Lomnici Csúcsra egy kicsi ingalifttel lehet feljutni a Kőpataki Tótól, de ez csak megfelelő időjárási viszonyok közt üzemel.

Szlovákia, Magas Tátra, Horny Smokovec időjárás

A Magas Tátrában, Tatralomnicon, a síelés ideje alatt végig kellemes, napos időjárás volt. Az esténkénti általában nagyon szeles, hideg idő hozzájárult ahhoz, hogy a sípályák a következő napra síelésre igazán alkalmasak legyenek.

Akciók, újdonságok!

Céges, baráti, családi utazások előtt áll? Értesüljön egyedi akciós ajánlatainkról, szerezzen hasznos információkat.

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

* kötelező kitölteni
Készítette: Honlap készítés: www.webshop-center.hu
© 2011 Interland. All Rights Reserved.