Bulgária: hotel? Aranypart? Golden Sands? Aranyhomok? Szállás, apartman, nyaralás!

Bulgária, Aranypart: útvonal, utazás, térkép, autópálya díj

Szeptember 25-én indult csoportunk Bulgáriába az Aranypartra, ahol október 10-ig voltunk. Bulgária Várna, illetve a Várnától kb. 15 kilométerre lévõ Golden Sands egy nap utazást igényel. Budapesttõl kb. 1200-1350 kilométer, attól függõen, hogy ezt a gyönyörû és pezsgéssel teli helyet  Szerbia, vagy Románia felöl közelítjük meg.

Mi kiutazáskor Szerbia felöl érkeztünk, ami kilométerben hosszabb, de nekünk mikrobusszal utazóknak mindenképpen kényelmesebb volt, ugyanis az utolsó körülbelül 300 kilométer kivételével végig autópályán tudtunk utazni. Budapest-Aranypart (Várna) Szerbián keresztül körülbelül 1300 kilométer volt. A Szófiáig tökéletesen tudtunk haladni, az azt követõ útszakaszt ha összességében kellene értékelnem, a 10-es skálán 5 pontot kapna. Persze nem lehet a legjobb autópálya szakaszokat sem összehasonlítani a nyugaton, vagy Magyarországon megszokott autópályákkal, de az autós utazásra az útvonal abszolút alkalmas. Magyarországon a legkisebb autópályadíj a 10 napos, aminek ára kb. 3000 forint.

Mikrobuszaink rendelkeznek éves pályadíjakkal, így a magyar autópályadíjakkal nem kellett foglalkoznunk, egyébként az egy hónapos magyarországi autópályadíjat lett volna szükséges terveznünk, mivel az gazdaságosabb egy 10 nap feletti felhasználás esetén.

Szerbiában nincsen sem ablakra ragasztható autópálya matrica, sem a nálunk megszokott „elfelejtettem mikor vettem meg” autópálya díj. Szerbeknél fizetõs kapunk vannak, náluk az autópálya díj személyautóra (természetesen a mikrobusz is ide tartozik) kb. 8-10 euró. Mielõtt tankolna valaki a szerbeknél, feltétlenül kérdezze meg, hogy fizethet-e euróval. Véleményem és tapasztalatom szerint nem kell váltani a szerbek fizetõeszközére. Tökéletesen alkalmas az euró. Nizs-ig megálltunk kétszer tankolni, pont egy OMV kút volt az, ahol nem fogadták el az eutót. Egyébként tapasztalatom szerint korrekten számolnak át. Náluk egy liter gázolaj kb. 400 forint. A szerbek felé történõ utazást, illetve ezt az útvonalat többen nem szeretik a határon való átjutás miatt. Mi a magyar-szerb határt Tompánál kb. 12 perc alatt átléptük, mind a magyar ellenõrzés, mind a szerb ellenõrzés gyorsan megtörtént.

Bulgáriába belépve közvetlenül a határon lévõ Schell kútnál vettük meg a Bulgár autópálya matricát. Az autópálya díj Bulgáriában 7 napos, vagy 30 napos. A 30 napos autópálya díj kb. 30 leva, ami kb. 4500 forintnak megfelelõ összeg. Bulgáriában egyébként leva-ban kell gondolkodni, nem szeretik az eurót. Én azt javaslom, hogy egy tankolásra és az autópálya díjra elegendõ leva mindenképp legyen az utazás alkalmával a zsebünkben. Aki még nem járt Bulgáriában, annak azt tudom javasolni, hogy egy papír alapú tervet mindenképpen nyomtasson ki, mert a navigációkra feltöltött útvonal programok tudnak érdekességeket mutatni. Egyébként az utazás, az útvonal Bulgária Aranypartra egyszerû.

Haza utunk Románián át vezetett. A Bulgár román határ átlépésekor 2 eurot kellett fizetnünk. Románián át nincsenek fizetõs útszakaszok, sem autópályák. Bulgária Románián át egy elég sûrûn lakott településeken át vezetõ úton érhetõ el. Most mindenütt útépítések folynak, ami nehezítette az utazást, de várhatóan jól járható útvonal lesz ez, ha elkészülnek a most építés alatt lévõ utak.

Bulgária, Aranypart: szállás, hotel, apartman

A szállásunk, a hotel az Aranyparton a „Golden Central Beach”-tõl kb. 400 méterre volt. Egy remek, négy csillagos hotelt sikerült találnunk all inclusive ellátással.

A Bulgária Aranyparton lévõ hotel All Inclusive ellátást biztosított a 9 fõs csoportunk számára a bulgár, „helyi” italokból és természetesen a szálloda ételeibõl. A szálloda tökéletesen felszerelt hotel. Kiérdemelte a 4 csillagot. Hotelünk saját fedett benti medencével, szaunákkal, kültéri medencével gyerekek és felnõttek számára, nem utolsó sorban a kedves és segítõkész személyzettel egyszerûen tökéletes. A szezon az Aranyparton június, augusztus, ugyanakkor érdemes szezon elõtt és után is eljönni az Aranypartra, áprilistól júniusig és szeptembertõl október elsõ hetéig. Igaz, hogy október elsején már zárnak az Aranypart felé megtalálható üzletek és boltok, de az idõjárás még tökéletes és nem utolsó sorban az árak ilyenkor jóval barátságosabbak a szállások terén. A szezon az Aranyparton nagyon nyüzsgõ élettel jár, tehát a szórakozást keresõknek mindenképpen tudom ajánlani. Szezonon kívül jóval nyugodtabb, csendesebb az Aranypart, ez már tökéletes a sziesztára. Szezonban egy dupla ágyas superior szoba emeletes ággyal gyerekeknek kb. 130-150 leva, szezonon kívül ezt kb. 70-80 leva-ért kínálják a hotelek. Természetesen helyismeret és kapcsolat esetén ez az ár tovább finomítható. Egy leva egyébként kb. 140-150 forintot ér.

Bulgária, a Fekete Tenger tökéletesen alkalmas gyerekekkel történõ nyaraláshoz is. Remek és abszolút szervezett az animátor gárdákkal találkoztam a különbözõ hotelekben, akik nem csak a gyerekekkel, de a hétköznapi forgatagból kiszakadó felnõttekkel is megtalálják a hangot. A hotelekben nem kell az animátorokat keresni, õk önállóan invitálnak a különbözõ szabadidõs programokra. Az animátorok és a hotel alkalmazottai is beszélik a német, angol, bulgár és orosz nyelvet. A franciával is bátran lehet próbálkozni, sokan beszélik. Abban a hotelben, ahol mi laktunk közel 3 hetet, az animációk angol és német nyelven történnek. Egy dolgot tartok nem megfelelõnek a szállásunk esetében, ez a fizetõs szauna, amit szerintem egy teljes ellátást biztosító 4 csillagos szálloda nem szabadna, hogy ne tegyen ingyenessé. Egyébként a szauna használata papíron fél óránként 6 leva, ami a valóságban lehet akár 5 leva is… Az All Inclussive ellátás egyébként jellemzõ az összes Aranypart hotelre úgy, mint az, hogy a szaunáért fizetni kell. Az Aranyparton közvetlenül kb. 70 hotel van, amiknek egy jó részét az ott töltött közel 3 hét alatt végiglátogattam.

Bulgária: Aranypart kirándulás, turizmus

Errõl talán sokat nem kellene írnom. Ide egyszer el kell jönni! Aztán még egyszer. Az Aranypart ingyenes. Azt javaslom az ide utazóknak, hogy naptejjel készüljenek még októberben is. Itt október elsõ hetében 35 fokos hõség is lehet. Bulgária Aranypart. Aranyló homok, kánikula, sós párával dús levegõ.

Javaslom, hogy az ide utazás alkalmával hozzon mindenki napernyõt, matracot, vagy plédet, törülközõt. A parton lévõ napernyõk és nyugágyak számomra indokolatlanul drágák. Azaz nem lehet használni ingyenesen ezeket csak 2 nyugágy plusz napernyõ kb. 20-30 leva áron. Egy mikrobuszban Bulgáriáig tökéletesen elférnek ezek is. Az Aranypartot tudom ajánlani a pörgést kedvelõ fiataloknak és a nyugalmat keresõ idõsebbeknek is egyaránt.

Érdemes kipróbálni a tengert hajóról is. Egy fõre egy 4 órás hajóút pezsgõvel, harapni valóval a szállodától induló külön busszal kb. 20-30 leva.

Az euró az a pénznem, amit érdemes hozni átváltásra. Az eurót 1.80 leva körül váltják a hotelekben, de a hoteleken kívül, hivatalos pénzváltó helyeken 1.94 körül mozog. Nem nagyon érdemes az utcán váltani, mert könnyen hamis leva-t kap az ember az euróért cserébe. Bulgária Várna és az Aranypart üzletágat kínál a rendszerváltással forgalomból kivont régi leva-k eruro-ra való cseréléséhez, tehát utcán senki ne váltson. Ha dombor nyomott bankkártyát hozunk magunkkal, arról a forintot egyszerûen átváltja a bank leva-ba. Útlevél nem feltétlen szükséges az utazáshoz, elegendõ a személyi, de én azt javaslom, hogy útlevéllel induljon mindenki útnak.

Az Aranyparton az egyik 5 csillagos hotel partszakaszán csak a „mazohistáknak” ajánlom a bárok használatát. Nagyon nem intelligens kiszolgáló személyzet gigantikus árakkal. Ennyi. Nagyon jól adják elõ a dolgot, ugyanis elgyalogol a pincér a tenger partjáig, hogy megkérdezze ki mit fogyaszt, de ezzel bezárul a szolgáltatás. Itt kértem egy sört és megkérdeztem van-e kicsi Lavazza kávé. A pincér közölte, hogy nincs Lavazza, erre kaptam „elõzékenyen” egy jó hosszú Nescaffe-t. Természetesen számla nélkül szépen felszolgálta a hölgy a nem kért kávét és a kért sört 9 leva-ért. Az Aranyparton egyébként túlnyomórészt „megfáradt” pincérek dolgoznak mindenütt szemtelenül merész árakkal. Az Aranypart bejáratánál van a Bier König nevû vendéglõ, ahol nagyon jópofán német zene szól, trabant van kialakítva sörcsapolóval a német vendégek kedvére, de talán ennyi. Itt ihatatlan a kávé és mogorva a személyzet. Ha az Arany parton hideget inna az ember, ajánlom a bejárat környékén található boltot, ahol hûtött sör, napolaj, cigaretta, üdítõ, szóval minden kapható korrekt kiszolgálással, korrekt árakkal. Az Aranypart felé vezetõ úton tudom ajánlani a The Coctail’s Bar-t. Nagyon jó! Korrekt árak, profi kiszolgálás! Mirkó egy jó fej fiatal srác, „koktél men”, vérbeli pincér! Próbáld ki, hogy Te is megtudd!

Bulgária: Aranypart idõjárás

Októberben is 30 fok! Rendkívül meleg, párás az idõ. Javaslom, hogy torokfájásra hozzon mindenki magával immunerõsítõt. A sós tenger párás levegõjét könnyen megérzi a nyaraló a manduláin. A törölközõ és a fürdõruha szeptemberben, októberben biztosan nehezen szárad a hotel erkélyén. Egyébként a megfázás érzetet könnyen tudja a turista kezelni a The Coctail’s Bar mellett egy kis szaunával és a gyógynövény teákkal, ami minden hotel All Inclusive ellátásának kelléke. Citromot kérni kell, méz van.

Bulgária: Aranypart fizetõeszköz, pénznem, árak

Mint már írtam, Bulgária Aranypart fizetõeszköze a leva. A hotelekben egy kávé 2.50 leva, egy sör 3 leva. A The Coctail’s Bar-ban egy remek Lavazza 1.50 leva. Egy közepes radler 2.50 leva, 2 jó koktél de igazán jó, 10 leva. Ajándékok vásárlására ajánlom bármelyik élelmiszer boltot. Itt a rózsa illatú tusfürdõtõl a rózsa lekvárig minden megvehetõ. A tusfürdõ kb. 4 leva, a méz és lekvár 3 leva, a bulgár borok 5-20 leva között mozognak.

Feltöltés alatt…

Készítette: Honlap készítés: www.webshop-center.hu
© 2011 Interland. All Rights Reserved.